Bejelentésre készül a kormány

Bejelentésre készül a kormány

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatót tart az új gazdasági versenyképességi csomagról. A bejelentésről a Portfolio élőben tudósít majd.

Varga Mihály belengette: nagy változás jöhet a nyugdíjasoknak!

Varga Mihály belengette: nagy változás jöhet a nyugdíjasoknak!

Újabb ülést tartott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ezt követően pedig Varga Mihály ismertette az ülés lényegét. Ezek szerint a tanács tagjai három témát vizsgáltak meg: az elektronikus fizetések, a szakképzés, és a digitalizáció helyzetét, valamint az ezekben rejlő lehetőségeket. A tárcavezető az elektronikus fizetések előmozdítására vonatkozóan hat hosszú távú célt fogalmazott meg.

Lázár: már holnaptól meg lehetne szüntetni a sárga csekket

A hatékony állam fogalma és annak gyakorlati vetületei kerültek terítékre a Magyar Közgazdasági Társaság műhelysorozatának negyedik beszélgetésén. Csath Magdolna egyetemi tanár, Lázár János országgyűlési képviselő, Domokos László ÁSZ-elnök és Banai Péter pénzügyminisztériumi államtitkár a beszélgetés során arról vitázott, hogy sokan vagy kevesen dolgoznak az állami szférában, mérjük-e az állam működésének hatékonyságát, az állami szolgáltatások minőségét, mire jók az állami hatékonyság javítását célzó versenyképességi javaslatok. Természetesen szóba kerültek a legfontosabb állami szolgáltatások, az oktatás és az egészségügy színvonala, de az állami vállalatok mellett sem mentek el szó nélkül a meghívott panelbeszélgetők.

Hatalmas lökést adna a magánegészségügynek néhány újító lépés

Hatalmas lökést adna a magánegészségügynek néhány újító lépés

A jegybank 330 pontból álló versenyképességjavító csomagjában nem csak az egészségügyi rendszert általában javító gondolatokat találunk, hanem olyan javaslatokat is (szám szerint hetet), amelyek az egészségügyi rendszert családbarát módon fejlesztenék. Ezek között szerepel többek között, hogy a terhesség időszaka alatt a várandós nők magánorvosi költségeihez számla ellenében járuljon hozzá a társadalombiztosítás.

Záporoznak az állami tervek, amelyek megváltoztatják az életünket

Záporoznak az állami tervek, amelyek megváltoztatják az életünket

Szerdán a Magyar Nemzeti Bank és a Versenyképességi Tanács is előállt saját terjedelmes programjával. Mindkettő célja a magyar gazdaság versenyképességének javítása, az adózástól az egészségügyig több száz intézkedést sorolnak, amelyekkel megteremthető a felzárkózás - és persze megváltoztathatják az életünket. A tervek ismertetése céljából nagyon sok cikket közöltünk, ezeket foglaljuk most össze a könnyebb eligazodás kedvéért.

Szélerőműveket építene és több pénzt adna elektromos autók vásárlásához az MNB

Szélerőműveket építene és több pénzt adna elektromos autók vásárlásához az MNB

Az energiagazdaságnak is fontos szerepet szán Magyarország kívánatosnak tartott versenyképességi fordulatában a Magyar Nemzeti Bank 330 pontból álló Versenyképességi programja, amelynek végrehajtásával a készítők szerint a magyar fejlettségi szint 2030-ra az osztrák fejlettség 80-90 százalékára emelkedhet. A program több érdekes új, konkrét javaslatot is tartalmaz, például 50 százaléka alá csökkentené az energiaimport arányát, növelné a szélerőművek és a geotermikus erőművek számát, 2030-ra a jelenlegi nem egészen 15 százalékról 30 százalékra emelné a megújuló energiaforrások arányát, valamint növelné az elektromos autók vásárlásához nyújtott állami támogatás mértékét és a támogatottak számának.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.